Új Magyarország Fejlesztési Terv Logo
Oldalnavigáció: Nyitólap | Civil híradó | Hírarchívum | AJKA Civil ligetavató
2024. április 19., péntek, Emma napja

Most már Ajkán is van olyan bekerített park, ahol az ember leteríthet egy plédet a szabadban, a szülők pihenhetnek, és biztonságban tudhatják a pici gyerekeket is.

altÁtadták az ÖKOTÁRS Alapítvány és a MOL által meghirdetett Zöldövezet pályázati program keretében kiépített parkot, a „Generációk Ligetét” a Civil Ház udvarán

A pályázaton elnyert összeg 810 670 Forint. A tervek szerint bárki jöhet pihenni a parkba magánemberként is, nem csak civil szervezet tagjaként. Sőt, még nagyobb társasági összejövetelek színhelyeként is választható lehet.

A Civil Ház hosszanti parkrészében fákat, cserjéket, növényeket telepítettek, a szabadidő kellemes eltöltése érdekében asztalokat és padokat, homokozót, lengőtekét helyeztek el. A munkából az Ajka és Térsége Civil Szervezetek Szövetségének minden generációja kivette a részét.

 

altMárcius 19-től május 30-ig szinte szünet nélkül folyt a munka, a Civil Ház folyosóján még az átadás napján is kint függött a pályázattal kapcsolatos teendőket és a határidőket jelölő táblázat. Rejtőné Ica, aki mindvégig „Vendi bácsi” jobb kezeként tevékenykedett a projektben, megosztotta velünk a gyötrelmes hétköznapok történetét:

- A pályázat feltétele volt, hogy csak őshonos fákat, bokrokat ültethetünk. Az eszközöket önerőből kellett elkészíteni, csak nyers faanyagot használhattunk felNagyon sokat segítettek a Bercsényi iskola diákjai, és le a kalappal a nyugdíjasok előtt is! – mondta – A Molnár Gábor iskolások is itt voltak terepet rendezni. Rengeteget köszönhetünk Pék Attilának és a Baumidex Kft-nek, valamint az Avar Kft-nek, amely az ültetést vezényelte le, és fűmaggal bevetett mindent. A Tornamenti Lakásszövetkezet biciklitárolókat ajánlott fel, a sziklakertünk és a virágládák is felajánlásból származnak. A fákat a kisóvodások öntözték meg, a nyugdíjasok kapáltak.

A ligetavató rendezvényen, június 1-jén a Szövetség leköszönő és új elnöke, valamint Schwartz Béla, Ajka város polgármestere is felszólalt. Közreműködött a Városi Bányász Fúvószenekar és Mazsorett csoport. A Lila Akác Nyugdíjas Klub Tánckara mellett a legfiatalabb generáció tagjai, a Flowers Gyermek Aerobik Klub lépett fel.

 

A program részeként, a ligetavató ünnepség előtt tartották meg a Civil Szervezetek Szövetségének vezetőségválasztó közgyűlését is. A három napirendi pont közül az első a szövetség szervezeti és működési szabályzatának módosítása volt. Egyrészt a szövetség nevének rövidítésében, másrészt a héttagú elnökség kilencre bővítésén állapodtak meg. Szilaj-Varga Attila vette át Jákli Péter helyét, az alelnök Grőber József, az új elnök pedig Gerencsér Hilda lett, továbbá létrejött egy háromtagú pénzügyi ellenőrző bizottság is.

Ezután megköszönték az előző elnök, Péntek Vendel munkáját.

- Péntek Vendel azon kevés emberek egyike, akinek a szótárában még mindig ott van az, hogy „mi”, tehát nem az „én”, és nem a „nekem”, hanem „mi” csináljunk együtt dolgokat, és „nekünk” legyen jobb. Ezzel a mentalitással tudott közösségeket mozgósítani, és közösséget építeni is – mondta Gerencsér Hilda.

Végül a közgyűlés nyilatkozott arról, hogy a szövetség változatlan szándéka, hogy közhasznú minősítést kapjon, amely a jövőben, a civilekről szóló törvény módosítása értelmében a pályázati lehetőségek feltétele.

 
Kereső